Egysorosan
2013. november 22. írta: H.Edit

Egysorosan

 

A különböző konyhaformákkal is érdemes megismerkednünk a konyhatervezés megkezdése előtt. Ugyanis, jó tudni, hogy miből választhatunk, megkönnyítve ezzel a számunkra leginkább megfelelő formai kialakítás kiválasztását, még a konkrét tervezés előtt. Persze itt is, mint sok más esetben a legnagyobb választási lehetőségünk akkor van ha építkezünk, vagy akkor ha szerkezetkész lakást vásárolunk, ahol még van lehetőségünk a belső kialakításba beleszólni. Ezekben az esetekben a legjobb formák közül választhatunk.

Ha már kötöttebb a kezünk, azaz adott térrel rendelkezünk, akkor nyilván a tér nagyságától, milyenségétől függően választási lehetőségeink is csökkenhetnek. 

Ám vegyük sorra a különböző konyhaformákat, és nézzük meg miből válogathatunk a rendelkezésünkre álló térbe. Természetesen az adott konyhaforma előnyeiről és hátrányairól is szót ejtünk.

Most az egysoros vagy egyoldalas konyhaformával kezdünk. Ezzel a formával bizonyára sokunk találkozott már. A tömbházak, panelházak konyháit is sok esetben így alakították ki anno, és ma is sok konyhában csak ilyen kialakításban gondolkodhatunk.

Nézzünk néhány példát, persze nem a 60-as, 70-es, 80-as évek lakótelepi kínálatából.

11_1.jpg

14_1.jpg

1eecd7f4b7054ef8a1bfc6135fd8c433.jpg
cae0186f221d2868641cbdc48772e387.jpg

3c405352cdd16fccc39261ad4a1f4c77.jpgForrás: alvhemmakleri.se

a50f7ac1712959c9b927b77a80cda6c1.jpg

Forrás: stadshem.se

1f9546f76566511eb55880fffed74bc9.jpg

f8ecade201861acf1f55dc0421666a5b.jpg

Forrás: pinterest.com

Néhány gondolat az előnyökről és a hátrányokról. Nos, az egysoros formánál az épületgépészeti hálózat kialakítása a többi formához képest viszonylag egyszerűen megoldható, és szükség esetén kevésbé körülményes módon akár módosítható is. Ez az előnye.

Ami a használatát, praktikusságát illeti,  ez a formai kialakítás rendelkezik a legtöbb hátránnyal. Az összes konyhaforma közül ugyanis a munkavégzéssel járó útvonalak ennél a kialakításnál a leghosszabbak - itt jövünk-megyünk tehát a legtöbbet feleslegesen! Hátránya még, hogy rövidebb hossz esetén, túl kicsi lesz a használható munkafelület, éppen ezért ez a forma sok esetben csak egyszemélyes munkavégzést tesz lehetővé, ami szintén nem túl praktikus, főleg ha elkelnek a segítő kezek. Rövid hossz esetén nemcsak a munkafelület zsugorodik minimálisra, hanem a tároló kapacitás is jelentősen csökkenthet.

Nagyon fontos tehát ennél a kialakításnál, hogy nagyon jól tervezett legyen a konyha, mert azzal valamelyest csökkenteni tudjuk a fölöslegesen megtett utak számát, növelni tudjuk a szabad munkafelületet és a tároló kapacitást. Azt is érdemes tudni, hogy ennek a formának legalább 3 méteresnek vagy attól nagyobbnak kell lennie, hogy valóban jól használható konyhát tudjunk kialakítani belőle (tárolás, munkafelület, munkazónák). Viszont a túl hosszú konyha sem előnyös, mert azzal ismét csak növeljük a megteendő távokat.

Milyen esetekben célszerű az egysoros konyhát választanunk?

Röviden - ha nincs más megoldás!

Hosszabban:

- Ha keskeny, hosszúkás helyiségbe kell konyhát építenünk, ahol a tér szélessége nem alkalmas más forma kialakítására.

- Ha olyanok a hely adottságai mérettől függetlenül, ami miatt csak ennek a formának a kialakítására van lehetőségünk pl. több ajtó, ablak stb. osztja meg a helyiséget.

- Ha egy viszonylag kisebb helyiségben kell a konyhát és az étkezőt is kialakítanunk.

- Ha a konyha együtt van a lakótérrel és szintén korlátozott vagy erősen szabdalt a hely, amivel gazdálkodhatunk.

 

Egy kis feladat hétvégére:

Tanulmányozzuk újra a fenti képeket. 

Képzeljük az adott konyhában magunkat, vegyük végig egy reggeli vagy ebéd elkészítésének menetét.

Annyit elárulok, hogy vannak a konyhák között jól tervezettek, amelyeknél faragtak a hátrányokból, és vannak kevésbé jó megoldások is, ahol nem faragni, hanem növelni sikerült valamelyest a hátrányt. Nem minden esetben látható a teljes konyha, de kikövetkeztethető, hogy mi maradt le a képről, és annak melyik részéről. 

Próbáljunk rájönni a hibákra!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzkonyhat.blog.hu/api/trackback/id/tr305649032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása